Burnout és túlterheltség

Most jelent meg az Indexen egy F. Várkonyi Zsuzsával készült cikk, amely a multis munkavilággal is foglalkozik. Ennek kapcsán úgy éreztem, érdemes írni a burnoutról.

F. Várkonyi Zsuzsa:

Tíz évig voltam versenyszférás vezetők mellett coach. Gyakran lehetett látni, hogy már nagyon fiatalon kialakulnak krónikus betegségeik, mert a stressz utáni egyensúly-helyreálláshoz nem kapnak időt. A részvényeseknek biztosan hasznára lesz ez a hajtás, de elgondolkodtató, hogy egyes kutatások szerint a jól szituált és iskolázott emberek közül a menedzsereknek a legalacsonyabb az átlagéletkora. 

Az hogy “elgondolkodtató” enyhe kifejezés, engem például inkább feldühít. Sok olyan ember van, aki őszintén és valóban jól érzi magát egy multinál, anélkül, hogy testi vagy lelki betegségeket szedne fel közben. De valójában sokkal kevesebben vannak: ha levonjuk, azokat, akik pszichoszomatikus problémákkal vagy álmatlansággal küzdenek, máris kevesebb ember marad a cégnél, aki lelkesen és kiegyensúlyozottan dolgozik ott. Ha még levonjuk azokat is, akiknek nem kielégítő a magánélete illetve nincsenek barátaik, akkor tényleg csak páran maradnak. Na, ők tényleg abba a személyiségtípusba tartoznak, akiknek a multis környezet való.

De akkor mit keres ott a többi ember, a maradék 96%?

Lentebb ezt írja:

A szeretet a másik ember örömteli közelsége, ami azt üzeni, hogy jó velünk, hogy mi elfogadhatóak vagyunk. A legtöbben kapunk olyan üzeneteket, hogy nem elég, hogy létezünk, önmagunkban nem vagyunk okék. A szeretetnek ezt a hiányát sokan az elismerés révén próbálják pótolni: nem vagyok ugyan szeretetreméltó, de ha teljesítek, akkor kapok elismerést, ha pedig hasznos vagyok, akkor szükségük van rám, és akkor mégis jogom van az élethez. Sok ember nincs jóban a közelséggel, mert nincs jó tapasztalata erről az élményről. Ehelyett azt választja, hogy mindig valamit, valakit szolgál, mert úgy gondolja, hogy amíg szükség van rá, tehát amíg jól teljesít, nem fogják mások ellökni maguktól.

Ezt a személyiségtípust kifejezetten szeretik a multik, mert még örül is önnön kizsigerelésének. Ha nem érzel belső késztetést arra, hogy gondolkodás nélkül megcsinálj mindent, amit feléd küldenek, akkor is, ha rendszeresen belenyúlik az estédben és a hétvégéidbe, akkor a cégfilozófia szerint baj van veled. Ennek következtében egyes multiknál a munkáltató és munkavállaló közötti kapcsolat jellegét tekintve bántalmazó.

– A közvetlen vagy a 32 szinttel a fejed fölött lévő főnököd alapjában véve olyan dolgokra akar rávenni, amiket nem akarsz: mértéktelen túlórák és teljesíthetetlen határidők teljesítése. Ilyenkor lelki vagy tényleges zsarolást vet be.

– Ha véded maga, hamar kiderül, hogy igazából te vagy a baj okozója, mert a kimutatást már rég el kellett volna készíteni, hát miért nem tudod elkészíteni tegnapra. Amúgy meg erőszakos vagy, nem eléggé dedicated a cég iránt és nem eléggé professional a hozzáállásod.

– Ha bárkinek mesélsz arról, hogy miket élsz át munka közben, azt fogja kérdezni, hogy hát miért hagyod, meg nem is olyan nehéz nemet mondani, meg hasonlók. Szóval mások nem értik, milyen ez a bonyolult hatalmi – és függőségi helyzet, amiben vagy, azt hiszik, hogy csak te vagy gyenge.

– Elég hamar te is úgy érzed, hogy veled van a baj és selejtes vagy, csak jobban kéne igyekezned és legközelebb majd menni fog.

Igazán alattomos, hogy sokszor nem is egy konkrét személy támasztja az elvárásait veled szemben, hanem “nincs mit tenni, mert a xy account így döntött”. Ilyen ugye bármikor jöhet és bárhonnan és mivel még csak dühöngeni sem lehet kinek és nem lehet ellenfeszülni, csak a frusztrálódás marad.

De mit lehet tenni? Jógázni, sziget köröket futni és spirit könyveket olvasni. Tökjó, ez majd kiegyensúlyoz és minden jó lesz. Amikor az egyik főnökömnek azt mondtam, hogy túl sok a 3 pozíció, amit rám tolt, azt mondta, hogy jógázzak és meditáljak. Kár, hogy akkor már 10 áve csináltam mindkettőt, így már nem volt hová lépni. De persze sok egyebet tehet még az ember. Sportolhatunk többet, vannak, akik barkácsolnak és festenek, sok időt töltenek a barátokkal és családjukkal.

Az a baj, hogy ez nem így működik. A kiégéssel és a túlhajszoltsággal foglalkozó szakirodalom rendre a “minőségi idő – rekreációs lehetőségek – fizikai aktivitás” háromszögben mozognak. De  ezzel több baj is van. Egyfelől emögött az okfejtés mögött ott van az a koncepció, hogy a szociális környezetünk azért van, hogy a mi lelki egyensúlyunkat helyretegye, amitől mi “megjavulunk” és újra hatékonyan dolgozunk. Ez a kapcsolatainkra nézve degradáló és nem is valós. Másfelől ez a megközelítés azt sugallja, mintha nekünk is az lenne az elsődleges kötelességünk az életben, hogy 100%on vagy ha lehet inkább még hatékonyabban dolgozzunk minden pillanatban. Ennek érdekében a magánéletünket is betermelhetjük magunk alá, ha a cég úgy kívánja. Ez a hozzáállás viszont nemcsak nem szimpatikus, de nem is működik. Németországban például a TB fizeti a pszichológust a kiégéssel küzdő munkavállaló számára, szélsőséges esetben (ha valaki már a lelki stressz miatt teljesen kidőlt a munkából),  a kifejezetten a burnout páciensek rehabilitálására kialakított terápiát is. A páciensek ugyan meggyógyulnak, majd egy pár év múlva újra ugyanott vannak. Azok, akik nem változtatnak a munkakörnyezetükön, ördögi körben ragadnak.

Nem lehet komolyan azt gondolni, hogy ha kidőlsz egy környezetből, akkor egy kis javítás után újra visszakerülve oda, tökéletesen fogsz működni. A józan ész mellett a tapasztalat is azt mutatja, ide gyökeres változás kell. Ha nagyon úgy érzed, hogy nem megy és nem ez a helyed, érdemes alaposan átgondolni, hogy hol is van az a hely a munkaerőpiacon, ami pont olyan alakú mint Te – és ahová pont belepasszolsz. Szerencsére állítólag több ilyen is van.

Disclaimer: Burnout és túlterheltség persze nemcsak multinacionális cégeknél fordulhat elő.

A teljes cikk F. Váronyi Zsuzsával:

http://index.hu/kultur/2014/07/24/varkonyi_zsuzsa_interju/