Karácsonyi poszt – A csönd forradalma

“The silent revolution” az alcíme Susan Cain könyvének, melyet imádok, és mely megváltoztatta az életemet. Igen, ezt már a második posztomban írom és nem, nem változik meg az életem kéthetente, de azért vannak élmények, melyek formálják a szemléletünket, ha hagyjuk. Azért döntöttem e téma mellett, mert most már tényleg csak pár nap választ el minket a Karácsonytól és ez hagyományosan a visszahúzódás időszaka. Otthon vagyunk a családunkkal, nyugiban és csöndben. Susan Cain könyve az introvertáltakról szól és arról, hogy miért értékeltékeli alul a nyugati kultúra a rájuk jellemző tulajdonságokat. Erről a témáról még sokat fogok írni, mert imádom, de most csak szedjük össze az alapokat. Persze (mint mindig) most is a társadalmi háttér a legizgalmasabb 🙂

De kik is az introvertáltak? Az emberek nagyjából harmada vagy fele, akik a csendes, kevéssé ingergazdag környezetet preferálják, kisebb csoportokban érzik jól magukat és inkább megfigyelnek és elemeznek, minthogy helyzeteket domináljanak. Egészen konkrétan arról van szó, hogy kicsit máshogy működik az agyuk, mint az extrovertált barátaiknak. Figyelmük sokkal élesebb, ezért több ingert fognak be a külvilágból és ezeket alaposabban analizálják. Igazából a legtöbb tulajdonságuk ebből az apró eltérésből fakad. Akit nagyon érdekel a téma neurobiológiai háttere, erről egy teljes fejezetet talál a könyvben, melyben kiderül, hogy az agyunk azon része tehet erről, mely az érzelmeinkért, többek között a félelemért és az örömért felel. Ha a Google a barátod, ott is kiokosíthatod magad: magyarul mandulamag, németül Mandelkern, angolul pedig amygdala a neve. A lényeg, hogy az introvertált emberek számára a világ tele van ingerekkel, amiket az extrovertáltak nem is észlelnek.

Introvertált barátaink pont emiatt:

– Nagyon jó megfigyelők. Sokkal több információt visznek magukkal egy helyzetből. Általában csendben is vannak, egészen addig, amíg valami igazán fontos mondanivalójuk nem akad. Nem azzal vannak elfoglalva, hogy a saját dolgaikat nyomassák, inkább receptívek a környezetükre.

– Lassabban döntenek, néha nehezen. De döntéseik kiforrottak, sosem felületesek. Ez azért van, mert annyi ideig képesek megfigyelni valamit, analizálni egy helyzetet, végigpörgetni minden aspektusát, a lehetséges döntések lehetséges kimeneteit, hogy sokkal jobban körbe tudnak járni kérdéseket. Ha egy megbeszélésen nem nyomatják magukat, hiba azt hinni, hogy ez azért van, mert ők “ilyen kis csendesek”. Túrót. Megfigyelnek, azon agyalnak, hogy kinek mik az indítékai és az érdekei, és éppen SWOT-analízist készítenek a fejükben a helyzetről. Akkor fognak megszólalni, amikor olyan véleményük van, ami valid és amit meg is fognak tudni védeni.

– Átlagon felüli emberismerettel rendelkeznek. Olyan rezdüléseket vesznek észre mások viselkedésében, amiket kevesen. Illetve jobban rá is tudnak hangolódni a másikra. Valami elképesztően jó hallgatóság egy introvertált barát. Tényleg kíváncsi a másikra, emberekre, jelenségekre, elméletekre.

– Ebből következik, hogy nem akarják annyira rányomni a kézjegyüket mindenre. Csak akkor szólnak közbe és nyomatják az érveiket, ha az valóban nagyon fontos nekik. Nem fognak csak azért beleszólni valamibe, hogy nehogy kimaradjanak a fontoskodásból. Kreatív együttműködést igénylő munkakörökben nagyságrendekkel jobb vezetők, mint az extrovertáltak. Mivel meghallgatnak másokat és őszintén kíváncsiak mások véleményére. Ez nem azért van, mert jobb lelkűek, mint az extrovertált társaik, hanem mert a megfigyelő és visszahúzódó habitusukhoz illik, hogy odafigyeljenek másokra és komolyan vegyék őket. Egy extrovertált vezető sokkal inkább hajlamos a saját elgondolását tolni, mert egyfelől nem annyira megfigyelő alkat, hogy másokat is meghallgasson, másfelől pedig rendre fel sem tűnik nekik, hogy a többiek talán mondanának valamit. Egyszerűen nem ennyire körültekintő a figyelmük. By the way: az introvertáltak pont emiatt jobb értékesítők és tőzsdeügynökök is. Mert odafigyelnek másokra és megfontoltak. Ezt mindet kísérletekben igazolták. I fucking love science!

– Mivel számos ingert pörget az agyuk, hamarabb elfáradnak. Újra kell töltődniük. Ezért nem bírnak sokáig emberek között lenni és nem bírják a tömeget. Kisebb társaságban szeretnek lenni, ott tudják igazán önmagukat adni. Amint a társaság létszáma elér egy kritikus tömeget (mondjuk még ott vannak vagy négyen :)), a helyzet már kimerítő számukra. De az is az ingersokaság miatt van, hogy nem szeretik a diszkókat, tömegrendezvényeket. Ha hamar elfáradsz a plázákban és igazából utálsz shoppingolni, akkor tudod, mire gondolok.

Ennyit nagy vonalakban a különbségekről, most térjünk rá az introvertáltak alulértékeltségének szociológiai hátterére. Ennek két aspektusát tárgyalja a könyv:

1. Az egyik a keleti és nyugati kultúra közötti világnézeti különbség. Tudom, ez elég nagyívű, de szerintem mindenki el tudja dönteni, mely térségek hová tartoznak. A keleti kultúrkörben a rövid és tömör kifejezésmód, a hallgatag és merengő természet erényes. Verse a haiku: 3 sor és 17 szótag. Ennyi, ebbe tessék beleférni a világról való elmélkedés közben! És most látom, csak, mennyire szép metaforát találtam a haikuban: a haiku nem én-központú. Nem szól a szerző lelki állapotáról és gondolatairól, hanem az a háttérben marad, így több teret hagy a befogadónak az értelmezéshez. A keleti kultúrkörben a szerénység is erény. Nem csak a nőké persze (mint nálunk: Te inkább csak főzzél addig valamit, amíg mi megbeszéljük a fontos dolgokat), hanem az erős férfiaké is. Itt nem tud jó benyomást kelteni magáról valaki, aki többet beszél, mint amennyit feltétlenül kell, és aki saját maga nagyszerűségét hirdeti. Nálunk ez pont fordítva van. Most, ha úgy érzed, hogy itt leegyszerűsítek pár dolgot, gondolj a főnökeidre. Ugye, hogy mind többet beszélnek, mint feltétlenül szükséges? Bármikor, de tényleg bármikor képesek magukról és az ő hihetetlenül izgalmas és egyedi életükről beszélni? Na, ugye. Lefogadom, hogy nem írnak titokban haikukat…

2. A másik dolog a városiasodás, ami a nyugati társadalmat is még jobban eltolta az extrovertált tulajdonságok idealizálásának irányába. Nagyjából a 19. és a 20. század fordulójáig ugye a népesség döntő többsége falvakban élt. A városok, pedig kisebbek voltak, mint manapság. Ha nem vagy történész vagy városszociológus, akkor csak gondolj a Váratlan utazásra vagy a kedvenc Jane Austen regényedre. Mindenki ismer mindenkit, az emberek nem nagyon lépnek ki a megszokott társaságukból. Ha ki is lépnek, ritkán és alkalomszerűen. Ezzel szemben a városiasodás során azt látjuk, hogy emberek tömegesen hagyják el addigi életszíntereiket és költöznek új helyekre. A lényeg, hogy míg az emberek korábban egy vagy kevés közegben élték le az életüket (akkor is ha elutaztak, a környékre házasodtak, bármi), ez később megváltozott: életük folyamán többször változtattak szociális környezetet. Ez természetesen magával hozza azt, hogy többször kell új emberként megmutatniuk magukat, lábat vetnünk valahol, illetve jó benyomást tenniük. Míg a korábbi közegben az embert úgyis ismerik és helyesen tudják megítélni, addig a későbbi életmód már nem ennyire konzekvens. A környezeted nem feltétlenül ismer meg igazán és mélyen, mert mindig csak rövid ideig van közös metszete az életeteknek. Arra a pár évre, amíg oda jársz egyetemre, amíg ott vagy a fogadáson, vagy amíg nyélbe ütsz egy üzletet. Kultúrtörténetileg is megkülönböztetik ezt a két korszakot: korábbi a Culture of Character, míg a később a Culture of Personality.  Nem magyarul olvastam, így nem tudom, hogyan lett magyarra fordítva a kifejezés, de a lényeg ugyanaz: korábban a környezetedben élő legtöbb ember számára kibontakozott a karaktered. Később ezt felváltották a rövid és felületes ismertségek, ahol az a nyerő, akié a charming personality. Na, ez a nagy változás! Susan szerint ez a másik fontos oka annak, hogy nálunk felértékelődött a nyílt, lehengerlő, kia-jani-ha-én-nem-személyiség, aki azonnal kompetensnek és jóarcnak tűnik.

Szerintem ez már elég érdekes és megdöbbentő, de fogok még írni arról is, mi a helyzet az introvertált emberekkel a munka világában. Nagyon nagy arcok ugyanis, meg fogtok lepődni!

Alant kis összefoglaló Susan Cain könyvének vonatkozó részéről. Nagyon érdekes 🙂

Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok Nektek!