Az X generáció

X generáció – az 1960-1980 között születettek

Karrierjük: Quick and dirty…vagy…Work hard, party harder

Ez az első generáció, mely (legalábbis a nyugati világban) már nem tapasztalt meg közelről háborút, járványt és már a hidegháborús időszakot sem  élte meg felnőtt fejjel. Az előző generáció a háború utáni újjáépítés következtében fellendülő gazdaság és újra kiépülő jóléti szolgáltatások sűrűjében kezdte karrierjét. Az X generáció munkába állása idején a gazdasági növekedés továbbra is töretlen volt, ez az időszak sok legendás multinacionális cég megizmosodásának az időszaka. Ez a generáció minden eddiginél jobban képzett, többet tanulhatott, mint bármelyik korábbi generáció. Ez nem annyira triviális, mint hinné az ember: a mostanában az amerikai felsőoktatásban részt vevő fiatalok alkotják az első csoportot, akik kevésbé tanutak, mint a szüleik, míg a XX. század folyamán a képzettség lassan de biztosan szélesedett. Egyre többen tanulhattak és egyre több ideig. Ez az expanzió az X generációban érte el a csúcspontját, majd napjainkban megtorpant – reméljük, csak ideiglenesen, de ezt egyelőre még nem lehet megítélni. Oktatásszociológiai rovatunkban folytatjuk az értekezést e témában, most vissza az X generációhoz. Nem akarok általános gazdasági fejtegetésekbe bonyolódni, de az biztos, hogy a folyamatos gazdasági és technológiai fejlődésbe vetett hit általános volt. Ma már ez nem ennyire egyértelmű.

Képaláírás: igen, azok ott számítógépek 🙂

Ekkor alakul ki a “work hard, party harder” munkamorál is, és ez a workaholic-hozzállás elterjedésének időszaka. Mindent elérhetsz, ha elég energiát fektetsz bele, ha nem éred el, akkor azért nem, mert nem erőlködtél eléggé. Legalábbis ez az hozzáállás lett általános a korábbi lassan de biztosan haladó életutakkal szemben. Nagyon fontos megérteni, hogy miben más a karrier, mint a “sima” munka. Nem akarom azt mondani, hogy korábban nem futottak be az emberek karriereket, de sokkal elterjedtebb volt a század közepéig, hogy az ember nagyjából abban a társadalmi rétegben éli az életét, ahol a szülei. Erről szintén lehet, hogy írok majd külön, de aki nem ért velem egyet, addig is olvasson el egy orosz realista művet vagy a Pál utcai fiúkat, esetleg a Tanár úr, kérem vonatkozó részeit. Ekkorra nemcsak lehetővé, de elterjedté vált a tanulás és munka általi társadalmi mobilitás. Ez óriási dolog és hatalmas hajtóerőt ad a fiatal felnőttek ambíciónak: a fiatal kori álmok soha nem látott hajtóerővel társultak, ez a munkához való viszonyra is hatással volt.

Itthon ez a generáció az, amelyik a rendszerváltás környékén lépett be a munkaerőpiacra. Ők azok, akiket akár az iskolapadból vettek fel vezető pozíciókba – nem volt ritka a 30 év alatt vezető pozícióba került fiatal. A jó keresetekért persze itthon is sokat kellett dolgozni, de ennek a generációnak a tagjai olyan karriereket futottak be, amiket az utánuk következő generáció biztosan nem fog (legalábbis nem tömegesen). Miért is? A külföldi tőke és cégek hazai beáramlása hirtelen rengeteg szakembert szívott fel, elsősorban olyanokat, akik már kortárs gazdasági végzettséggel rendelkeztek és/vagy nyelveket beszéltek. A rendszerváltás előtti gazdasági életben jelen lévő szakemberek egyfelől nem voltak elegen illetve nem is rendelkeztek a megfelelő kompetenciákkal.

Ezzel kapcsolatban pár ismerős sztori:

1. Menedzsmenttel és fejlesztéssel foglalkozó cikkek tömkelege tárgyalja Magyarország legfiatalabb ügyvezető igazgatójának történetét, aki 26 évesen lett egy multinacionális cég hazai leányának első embere.

2. Angol-énektanár illetve magyar-angol végzettséggel rendelkező bölcsészek kerültek kapcsolataik révén ügyvezető igazgató székekbe kereskedelmi cégeknél.

3. Pénzügyi területen konkrétan diploma előtt álló fiatalokat vettek fel vezető pozíciókba, annyira hiány volt a már nem csak marxista közgazdaságtant tanult szakemberekből a hazai piacon.

Ez mind nagyon irigylésre méltó. Arról, hogy ez a hirtelen nagyra nőtt siker mekkora kihívást is jelentett, a coaching illetve pszichológus szakma tudna mesélni. Ezen szakemberek közül sokan személyes határaikig tolták a munkát és a “work hard & party harder” helyett inkább a burnout felé vették az irányt. Ennek a jelenségnek több következménye is van, melyeket vegyes érzelmekkel fogsz fogadni:

– Itthon sok a rossz vezető. Ahhoz, hogy jó vezető legyél, tapasztaltra van szükséged – lásd a blog mottóját. Ehhez pedig időre, sikerekre és kudarcokra és arra, hogy ezekre reflektálj. Ez a vezetői generáció olyan gyorsan haladt előre, hogy nem volt igazán ideje megmérettetni. Sokan írták le a karrierjüket úgy, mint valami felfelé pörgő örvényt, ahol ha bekerülsz egy jó nevű nemzetközi céghez egy értelmes pozícióba, utána az Isten sem ment meg attól, hogy három évente felfelé pörögj cégen belül vagy azon kívül. Ha előmeneteledhez nem követelik meg, hogy fejleszd magad és a vezetői készségeidet, akkor ez sokszor elmarad. Itthon sokszor el is maradt.

– Az itthoni X generáció parafadugóként ül a következő generációk fölött: a vezető pozíciókban mind a versenyszférában, mind az állami szférában ők ülnek és mivel még 15-20 évig nem mennek nyugdíjba el is vannak, mint a befőtt. Ez akkor változna meg, ha a magyar gazdaság ugyanúgy bővülne, mint amikor ők beléptek a munkaerőpiacra. Ekkor lenne elég pozíció ahhoz, hogy alulról tömegesen be lehessen törni. De sajnos nem ez a helyzet.

– Mivel sokan gyorsan jutottak előbbre és kerestek kiemelkedően jól a pár évvel ezelőtti pályakezdők közül, elég nehéz az utána következő generációnak megértenie, hogy ez neki miért nem jár. Rendre olvasni és hallani, hogy a “mostani pályakezdők” milyen hihetetlenül ambiciózusak és nem hajlandóak elfogadni, amit mondanak nekik és nem hajlandóak annyiért dolgozni, amit fizetni akarnak nekik a cégek. Persze nehéz is megérteni, miért dolgozzak 3 évig egy kezdő pozícióban a karrierem kezdetén havi 150 ezer HUF-ért, ha pár évvel ezelőtt elég volt 1 évig ebben a pozícióban lennie valakinek eleve sokkal több fizetésért. Kicsit olyan tojás-tyúk kérdés, mert nem tudom, az Y generáció az elégedetlen vagy a cégek nem elég megértőek, de nehéz a helyzet, azt biztos.

Egy utolsó dolog ami még az X generációra jellemző, hogy más a pénzhez való viszonya, mint a többieknek. Ők nagyobb jólétben nőttek fel, mint a szüleik, ez egy globális igazság. Idehaza viszont az előző generáció tagjai a fusizó, hobbitelkező, titokban taxizó és vízvezetéket szerelő kádári kispolgárok, akik sokkal többet dolgoztak, mint pihentek vagy szórakoztak. Az X generáció tagjainak is fontosak az anyagi javak, saját értéken és elismerésként is. Csakhogy nekik nem kellett 10 évig várniuk egy Trabantra, hanem sokkal könnyebben megszerezhették az anyagi biztonságot, amire vágynak. Az Aranykalitkában című könyvben olvastam (mely pont ezt a generációt nézi meg közelebbről, adatai: Bokor Attila-Radácsi László, 2006), hogy mennyire fontos volt ezeknek a fiatal menedzsereknek a munkájuk anyagi oldala. Amikor arról kérdezték őket, miért is jó vezetőnek lenni, mindenki elmondta, mennyire élvezi, hogy fontos dolgokról dönt és embereket vezethet. Amikor megkérdezték őket arról, hogy milyen érzés volt, amikor kinevezték őket és mi volt a legjobb, akkor kiderült, mindenki mennyire örült a Hondának, amit céges autóként kapott és mekkora jó volt az első nyaralás a saját fizetésükből és milyen jó volt elmondani a szüleiknek, hogy vezetők lettek és ennyit keresnek. A anyagi jólét már nem voltak olyan nehezen elérhető, mint a hazai baby boomerek számára és a kívánságok nem is álltak meg a Lehel hűtőnél és a Trapper farmernél (a magyar jeans:)). Azért fontos ez, mert az Y generáció egészen máshogy viszonyul a munkához, a sikerekhez, a szabadidejéhez és az anyagiakhoz.

Itt kiemelném, hogy a fent elmondottak az üzleti életben dolgozó fiatalokra vonatkoznak. A rendszerváltás utáni Magyarországon óriás tömegek találták magukat hirtelen nehéz körülmények között. Legtöbben nem is értették, mi történt, hiszen nem ők változtak, hanem a körülöttük lévő “rendszer”. Tipikus példa erre a libatenyésztő, akitől korábban 20 évig felvásárolta a TSZ vagy az állam  – mert neki ugye a kettő ugyanaz volt, illetve mindegy is – a libákat és minden kedden jött egy pasi, aki hozott cserébe pénzt. És erre most meg mi van? A szemét nyugati karvalytőke! Na jó lehiggadok, de a lényeg, hogy az X generáció előtt hatalmas kapuk nyíltak meg. Mások előtt meg nem.

A következő posztban arról olvashatsz, hogy miért nem ilyen rózsás az Y generáció helyzete. Itthon is és külföldön is sok kritika éri őket, nehezen találják a helyüket állítólag. Meg a világ is megváltozott, meg a gazdaság nem pörög már töretlenül de ők akkor is olyan kis telhetetlen lusta alakok. Unikornisoknak képzelik magukat  Erről is lesz szó 🙂

Itt egy, a témához teljesen kapcsolódó kép egy öltönyös férfiról. Aki ennyit olvasott ma, megérdemel egy kis szépséget:)