Azt szokták mondani, hogy nem is annyira a szem, hanem a kézfej a lélek tükre. A gesztusaink és a kéztartásunk, az hogy mennyit mutatunk a kezeinkből – mind elárulja, hogyan viszonyulunk egy helyzethez. Összeszedek pár fontos dolgot, amit a saját és a partnerünk kezéről tudni érdemes (esküszöm érdekes lesz, akinek nincs kézfétise, az is olvasson tovább nyugodtan).
1. Kézfogás. Ki nyújtja először? A kezdeményező, az idősebb fél, a nő, a vendéglátó, a rangosabb fél. Manapság nem tartják be kötelezően ezeket a formalitásokat, szerintem az én generációm már nem is tudja, hogy valaha fontos volt, hogy ki nyújtja előbb a kezét. De ugye nem csak a húsz éveseké a világ, fogunk találkozni olyan partnerekkel, akiknek ez fontos. Egyáltalán mi értelme van ennek? A kézfogás annak a jele, hogy nincs semmilyen fegyver a kezemben és egyenrangú partneremnek tekintelek és ugyanúgy érzéseket kelt bennünk mint a másik testbeszéde vagy mimikája.
Ha interjún vagy, a legrosszabb ha (hirtelen támadt zavarodban) elfelejtesz kezet fogni és egyszer csak azt veszed észre, hogy az interjúztató nagyon kezet akar fogni veled. Gyakrabban előfordul, mint most gondolnád, hogy úgy kell levadászni a jelöltet egy kézfogásra. A másik gyakori probléma, ha a kézfogás nem teljes vagy olyan a másik keze, mint egy döglött hal. Egy új munkakört kellett átvennem, amihez új manager is járt. Ez egy olyan pozíció volt, amit nem akartam, egy olyan managerrel, aki nem volt soha szimpatikus. Amikor kezet fogtunk, nem sikerült rendesen odaadnom a teljes kezemet, csak az ujjaimat. Sokáig gondolkodtam ezen, miért nem akartam odatolni a kezem, de rájöttem, hogy ebben az egy gesztusban minden érzésem benne volt az egész üggyel kapcsolatban. Szokták mondani, hogy egy kézfogás előrevetíti a közös munka hangulatát, hát ez esetben előrevetítette, az egyszer biztos. A bizalommal történő és egyenlő feleket összekötő kézfogás esetén a kezek mélyen egymásba csúsznak és a tenyerek is összeérnek (tehát nem csak másik ujjait érjük el) és gyengéden de röviden megszorítjuk a másik kezét. Fontos ilyenkor a másik szemébe nézni – ezt is többen elmulasztják, mint gondolnád. A kézfogásban függőlegesen tarjuk a kezeinket, ha valaki lefordítja a másik kezét (tehát a saját tenyere lefelé néz, míg a partneré így felfelé) ezzel nagyon erősen jelzi a dominanciáját, tudni lehet, hogy később, ha teheti lenyom, mint a bélyeget. Ha szeretnéd jelezni, hogy ezzel ne próbálkozzon, ilyenkor mindenképpen húzd vissza a kezét függőlegesbe, akár azzal a gesztussal, hogy a másik kezedet ráteszed az övére (szendvicsben van a keze a te kezeid között) és így visszafordítod az egészet. A partnered domináns személyiségét ezzel valószínűleg nem írod felül, de visszadobod az egyik akcióját, amelyben le akart dominálni. Egyébként nagyon illetlen dolog így kezet fogni valakivel, nyugodtan lépj fel ez ellen. Most biztosan azt hiszed, ez valami nüánsz, de szerintem ha belegondolsz ismersz olyan fiatal férfiakat, akik eleve úgy nyújtják kézfogásra a kezüket, hogy a tenyerük lefelé néz. Általában nem ez az egyetlen gesztusuk, amellyel a tesztoszteronszintjüket kiteszik az ablakba – nem kell hagynod magad, nyugodtan mutasd meg, hogy veled nem lehet dominánskodni.
2. Összekulcsolt karok. Sokan tudják, hogy ez a visszautasítás egyértelmű jele, ilyenkor az egyén elzárkózik, bezárkózik a másik elől. Fontos az is, hogy ilyenkor az ember már nem befogadó, felesleges is ilyenkor hozzá beszélni, őt meggyőzni, mert nem receptív. Ez a gesztus is egy nagyon ősi reflexünket tükrözi: amikor veszélyben vagyunk, ösztönösen védjük a karunkkal a létfontosságú szerveinket, a fejünket, vagy a mellkasunkat. Itt sem mindegy, hogy mennyi látszik pontosan a kezekből. Ha a karok hazán egymásba kulcsolva ülnek az ember felsőteste előtt és a kézfejek jól láthatóak, akkor ez nem az elzárkózás jele. Ez csak azt jelenti, hogy az illető kicsit magába száll és gondolkodik azon, amit hall. Ez a feszült figyelme jele is lehet akár, de hogy nem az elzárkózás jele az biztos. Ebben az esetben a vállak is lazák és a tekintet is érdeklődő vagy merengő, a test többi része nem elzárkózó. Akkor van gond, ha a kezek feszesen vannak egymásba fonva, alig látszanak és rendesen összepréselődnek és a test többi része is elzárkózó: a vállak merevek, fel vannak húzva és a lábak is keresztben vannak. A két testtartás egymástól megkülönböztethető, de egyik sem előnyös egy interjún, ha jó benyomást akarunk kelteni. Senki sem szeret mufurc kollégákkal együtt dolgozni, a kezeinket tegyük csak a karfára vagy az asztalra.
3. Összeérő ujjbegyek. Kezeinket összetesszük, csak az ujjbegyek érnek össze, az ujjakat eltávolítjuk egymástól. A kezeket így beszéd közben magunk előtt tartjuk a has magasságában vagy rátesszük az asztalra, ha gesztikulálni akarunk, akkor ezt a pózt megnyitjuk, majd visszazárjuk. Ez a kéztartás nyugalmat, dominanciát, magabiztosságot sugároz. Az illető úgy érzi, ura a helyzetnek. Ha kézre esik ez neked, nyugodtan csináld. Előadástechnika tréningeken előszeretettel javasolják, hogy ebben a pózban tartsd a kezedet, mert bizalmat ébreszt és kompetenciát sugároz. Ez így igaz is, ugyanakkor rengeteg előadót láttam már, aki nem volt se határozott se magabiztos, csak ebben a pózban tartotta a kezét. Ettől azért nem oldódik meg minden, sőt ilyenkor rontunk is a helyzetünkön: ha disszonáns jeleket sugárzunk és egész testünkről sugárzik, mennyire stresszelünk, de a kezünket ilyen vagányan tartjuk, a környezetünk az előbbi üzenetnek fog hinni. Én azt szoktam javasolni, hogy ha jól érzed magad és szívesen tartod így a kezed, hajrá, mert valóban segíteni fog és támogatni fogja a fellépésedet, súlyt ad neki. Ha egy interjú elején vagy és még bizonytalan, szerintem ne erőltesd ezt, inkább tedd a kezeidet a karfára vagy magad elé az asztalra. Ennek a kéztartásnak egy másik változata, amikor nem az ujjbegyeink érnek össze, hanem az ujjaink egymásba csúsznak és keresztezik egymást, de csak a felső illetve középső ujjperc magasságáig. Ha az alsó ujjperceknél keresztezzük az ujjakat, azzal nem kompetenciát és helyzeturalást mutatunk, hanem zárkózottságot. Na, még mondja valaki ezek után, hogy a szociálpszichológia nem egzakt tudományág! Ezzel a tartással az asztalon tarthatjuk a kezeinket, vagy ha nem asztal mögött ülünk, akkor nőként keresztbe tesszük a lábainkat, és arra a lábunkra, amelyik fölül van rátesszük a kezeinket, melyek lefele és kifelé mutatnak. Kicsit kitekeredünk ekkor, de ha a partnerünk felé fordulunk, egész kényelmes ez a testtartás és ugye kompetenciát is sugárzunk, ami szerintem megéri. Azért vigyázzunk ezzel a kéztartással, rajzfilmek gonosz hőhősei előszeretettel mászkálnak így, szóval csak mondom. (Apropó, a kereséskor belelapoztam pár Disney filmbe, te_jó_ég, milyen nőgyűlölőek ezek a filmek! Anyukám anno nem engedte, hogy megnézzem a Predátort meg az Alien filmeket mert “az nem neked való, kicsim” pedig egy Disney film mellett labdába se’ rúghatnak. Jó, erről ennyit, de ez azért ledöbbentett.)
Például ők elég szemét alakok:
Angela Merkel, aki imádja így sugározni a magabiztosságot:
4. Őszinteség. Ha valamit nagyon őszintén mondunk és/vagy a szívünkhöz nagyon közel álló dologról beszélünk, ösztönösen a kulcscsontunkhoz tesszük a kezünket, oda ahol a nyakunk tövében az a kis puha gödröcske van. Ez egy nagyon-nagyon őszinte gesztus, aki ezt használja, az tényleg mélyen a lelkébe nézett és őszintén beszél. Ha beszéd közben oda kívánkozik a kezünk és valahogy adja magát ez a gesztus, ne fogjuk vissza magunkat, ez nagyon jól veszi ki magát. Ez a gesztus nem sugároz zárkózottságot vagy félelmet, szóval semmilyen negatív konnotációja nincs, inkább amolyan igazán (meztelenül) őszinte kézmozdulat.
5. A nyak simogatása. Ha kellemetlen dolgot kérdeznek egy jelölttől, némelyek annyira zavarba jönnek, hogy a tenyerükkel a nyakuk oldalát dörzsölgetik. Ez a kiszolgáltatottság érzésének jele, annak hogy feszélyezve érezzük magunkat. Tudd, hogy az interjúztató is látja, hogy zavar ez a téma és úgy érzed, hogy kihúzták a lábad alól a talajt. Egészen ártalmatlan kérdések is lehetnek valami miatt kellemetlenek az interjúalanynak, de ilyenkor elárulja, hogy “valami nem oké” a kérdés körül. Ez a gesztus nem arra utal, hogy a válaszadó nem őszinte, csupán arra, hogy kellemetlen neki a témáról beszélni és kiszolgáltatottnak érzi magát. Itt is van egy ősi ok: ilyenkor tudattalanul a létfontosságú nyaki ereinket védjük, ez a gesztus nagyon mély és tudattalan tehetetlenség érzésről árulkodik. Ha ennyire megérint is valami beszélgetés közben, kerüld ezt a kéztartást.
6. Kezeket az asztal fölé. Ha asztal mögött ülünk (általában azért így néznek ki az interjúk) akkor mindig legyenek az interjúztató számára láthatóak a kezeink. Ha az öledbe teszed őket, az nagyon rossz. Nemcsak azért mert, ez a tartás egy hangyányit összezárja a felsőtestedet, amit ugye ki kellene inkább nyitni, hanem mert akinek nem látszik a keze, az nem tűnik szavahihetőnek. Bizony, gyanakvást kelt, ha nem látjuk a másik kezeit. Vádlottakat, tanukat is kevésbé tartanak szavahihetőnek az esküdtek, ha a kezeiket a pad alatt pihentetik vallomásuk közben. Ehelyett mint már mondtam: kezeket a karfára vagy az asztalra (igen, ehhez kicsit előre kell dőlnünk, de ez is csak az érdeklődésünket tükrözi).
Nem azért írok ennyit a testbeszédről, hogy mindenre figyelj és ezen stresszelj. De, ha amúgy van mire büszkének lenned és felkészültél az interjúra, kár lenne a megjelenésedet nem megtámogatni a nonverbális csatornákon. A tudatosságod és az önreflexiód sokat fejlődik, ha néhány saját interjút, megbeszélést, tárgyalást kielemzel ebből a szempontból. Látni fogod, mely gesztusokat használod jól és mikor árulod el magad. Elég néhány dologra tudatosan ügyelni ahhoz, hogy a tested is alátámassza a mondandódat.
Tehát, nyitott felsőtesttel, laza vállakkal, felemelt állal és bátran mondd el, hogy mire vagy a legbüszkébb az eddigi pályafutásodból, hadd tudja mindenki, hogy te bizony levadászod a cikázó piros pontokat a lakásban 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: