A nézettségvadász címadás után kicsit vissza a realitásba: akárhány fórumot olvasok bármilyen álláskereséssel kapcsolatos témában, mindig van pár szakember, aki azt mondja, hogy csak a kemény tények számítanak. Tehát mindegy, milyen a CV-d, mindegy mi van rajtad és hogyan viselkedsz az interjún, az igazi szakember átlát a szitán és csak a rátermettségedet fogja nézni. Az van, hogy nincs igazuk. Imádom a társadalomtudományokat, mert mindenről kiderítik, hogy nem úgy van, ahogy gondolná az ember, de nézzük csak meg pontosan.
Kutatások igazolták, hogy….
– Ha ugyanazt a CV-t kapták recruiterek női illetve férfi névvel, a férfi jelöltről jobb véleménnyel voltak és több ezer USD-vel magasabb fizetést ajánlottak neki éves fizetésként. (Arról, miért nehéz nőnek lenni, még külön írok…durva lesz, mindenki készüljön.)
– A recruiterek 70%-a döntene öltözékük alapján két azonosan kvalifikált jelölt között.
– A szőke nők 7%-kal többet keresnek, mint a többi csaj.
– A 185 cm-nél magasabb férfiak 10%-kal többet keresnek, mint az alacsonyabbak.
Szóval igenis fontosak a külsőségek, az állásinterjún is tudatában kell lennünk annak, milyen üzenetet hordoz a testtartásunk, a gesztusaink és a hanghordozásunk. A testünk nagy úr: a kommunikációnk nagy része non-verbális csatornákon keresztül zajlik. Ez nagyon vagányan hangzik, de egész pontosan azt jelenti, hogy az érzéseinket, gondolatainkat szinte letagadhatatlanul kifejezi a testünk, ha akarjuk, ha nem. Erre mondja a magyar nyelv, hogy “kiül az arcára a félelem” vagy “hallatszott rajra, hogy nem tetszik neki”. Az akaratlanság olyannyira igaz, hogy mélyre ásó kutatások már micro-expressions néven az arc legapróbb rezdüléseit is figyelték és azt találták, hogy ha tudatosan el is akarjuk tüntetni a véleményünket az arcunkról (csodás képzavarral élve) az eredetei, igazi érzésük akkor is kiül az arcunkra a másodperc egy töredék részére. A testünk elárul minket, ez van. Ez azért baj, mert a befogadó, a beszélgetőpartnerünk a testbeszédünknek (gesztusokat és a hangszínt is értsük ide mindig) fog hinni. Nem tudatosan persze, nem fogja összevetni tudatosan, hogy “hát meggyőző volt, amit mondott, de azért amikor lehúzta a szája jobb szélét, az gyanús volt” hanem tudat alatt erre az üzenetre receptívebb az emberi agy. Ebben az üzenetben ösztönösen jobban bízunk. Nincs ok pánikra, mert a testbeszédünkön tudunk dolgozni. Nem tudunk ezzel külön hazudni, és nem tudjuk tudatosan a mondandónkhoz igazítani, és talán nem is ez a cél. De tudatosan kell kezelni a testbeszédünket, mert támogathatja vagy alááshatja a mondandónkat.
Most összefoglalok néhány fontos tudnivalót a testbeszéddel, szemkontaktussal és hanglejtéssel kapcsolatban (a kezek külön részt kapnak, annyi munka van velük).
1. Hanglejtés. Főleg nőknél gyakori, hogy a a kijelentő mondat végén felemelik a hangjukat, mintha kérdést tennének fel. Az a baj ezzel, hogy bizonytalanságot sugall, a befogadó szó szerint úgy érzi, mintha az illető nem is tudná mit válaszoljon és visszakérdezne. A jelölt határozatlannak és bizonytalannak tűnik. Akkor is ez a benyomás alakul ki róla, ha értelmesen és találóan válaszol a kérdésre – igazán kár ezzel megnehezíteni a dolgunkat. Mondat végén vagy a mondandónk végén vigyük le a hangsúlyt, ezzel jelezve mindenkinek, hogy részünkről ennyi és hogy határozottak vagyunk.
2. Térnyerés. Az az ember, aki magabiztos és úgy érzi, hatalmi pozícióban van, a testével is jelzi ezt – terebélyesen foglal helyet. Elég hülyén hangzik, de tényleg így van. Ilyenkor az illető nagy gesztusokat használ, kiteszi a könyökét a szék karfájára, kinyújtja az egyik lábát. Férfiaknál látni ezt gyakran: tarkón összekulcsolt kézzel teszik a fejük fölé a karjaikat, szétteszik a lábaikat vagy keresztbe teszik azokat, de úgy, hogy a bokájuk van a térdükön és látszik a cipő talpa. (Ez amúgy az európai és a keleti kultúrákban illetlenség, csak az amerikai üzleti életben elképzelhető, de érdemes ott is kerülni. A mi kultúránktól annyira idegen, hogy állítólag ezzel a mozdulattal bukott le több amerikai kém is a 2. világháborúban. Hihetetlen, nem?) Attól, hogy nem vagyunk kémek arra még ügyelhetünk, hogy a testtartásunk legyen magabiztos és vegyük ki magunknak és a testünknek azt a teret ami jár. Rengeteg olyan jelöltet látni, aki elmondja magáról mennyire magabiztos és kommunikatív, csak a testtartása nem támasztja alá egyiket sem. Ilyenkor ugye ez utóbbinak hiszünk.
3. Mosoly. Persze kell mosolyogni, mert attól tűnünk szimpatikusnak és emberinek. Talán nincs is lehangolóbb egy olyan jelöltnél, aki nem mosolyog és nincs humora. De jellemzően olyankor mosolygunk indokolatlanul sokat, amikor zavarban vagyunk – és ezt mindenki tudja, az interjúztató tudattalanja is. Ha ok nélkül mosolyogsz, ha kell, ha nem, ezzel valószínűleg a zavarodat leplezed. Főleg nőkre jellemző ez a gesztus a zavar elkendőzésére, de ilyenkor próbáljuk ezt észrevenni és nyessük vissza a vadalma-mosolyt.
4. Nyitott felsőtest. Ez azt jelenti, hogy egyenes háttal, emelt fejjel és hátrahúzott, leeresztett vállakkal ülünk. Gesztusaink kellően nagyívűek és a felsőtestünk mozgékony, tehát mindig azzal az emberrel fordul szembe, akivel éppen beszélünk. Kezeinket nem kulcsoljuk össze magunk előtt. A nyitottság eleve jól szokta kivenni magát, de a helyzet ennék komplexebb. A magabiztos emberek testtartása ez, míg akkor zárjuk össze a felsőtestünket, ha veszélyben érezzük magunkat vagy kellemetlenül. Még szerencse, hogy ezen tudunk dolgozni. A Harvard Business School kutatói nagyon érdekes felfedezést tettek a témában. Eddig tudtuk, hogy a lelki állapotunk tükröződik a testtartásunkban, ez tiszta sor. Ők kimutatták azt, hogy ez az összefüggés fordítva is áll, tehát ha domináns testtartást veszünk fel egy időre (és elég pár perc is) akkor ennek megfelelően természetes dominanciát tükröz a hormonháztartásunk és a testtartásunk, tehát tényleg dominánsnak érezzük magunkat. A nem-domináns pózoknál pedig megnő a szervezetünkben a stresszhormonok szintje. OMG! Én ettől a felfedezéstől odáig vagyok, de most legyen elég annyi, hogy ez fontos, mert a környezetünk azonnal leveszi, hogy mennyi hatalmat tulajdonítunk magunknak egy helyzetben.
5. Szemkontaktus. Teljesen triviálisnak tűnik: ha beszélsz valakivel, annak a szemébe nézel. Ha többen interjúztatnak, annak a szemébe nézel döntően, aki kérdezett, mert neki válaszolsz. De ha profi vagy és van erre energiád, a többiekre is nézel ilyenkor, ezzel bevonva őket a beszélgetésbe és jelezvén, mennyire fontos neked az ő véleményük is. Az emberek egyik alapvető igénye, hogy figyelmet kapjanak másoktól. Emellett azt kell még tudni, hogy az emberek nagy része pár nap múlva nem emlékszik pontosan arra, hogy mit mondtál, mi volt rajtad, milyen érveket hoztál fel, hanem arra emlékeznek legmarkánsabban, hogy milyen érzéseket keltettél bennük. Ennek az egész story telling trendnek ez a felismerés az alapja. Ha figyelsz valakire és ezt az aktív szemkontaktussal is kifejezed, jól fogja érezni magát a társaságodban. Nem állítom, hogy emiatt azonnal alkalmaznak, amint belépsz az ajtón, de kellemes emberként fognak emlékezni rád. Ráadásul az aktív szemkontaktus a domináns emberek és a jó vezetők sajátja is, tehát nem tudunk vele rossz helyzetbe kerülni.
Megjátszani magunkat illetve a testbeszédünket tudatosan irányítani nem tudjuk, de ezt nem is ambicionálom. De hamar észre fogod venni, hogy ha tudatosan figyelsz a testbeszédedre (például, ha valaki érdekel, ezt a testtartásoddal is kifejezed felé) sokkal örömtelibb és sikeresebb lesz a kommunikációd.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: