A burnoutról

Az előző cikkemmel jól megihlettem magam, így röviden összefoglalnám, mi a helyzet a burnouttal. A jelenséget 1974-ben írta le Herbert Freudenberger, egy német származású amerikai pszichológus és pszichoanalitikus. A burnoutot először segítő munkát végző embereken figyelték meg, ennek oka, hogy azokat érinti leginkább, akik a munkájuk során emberi problémákkal foglalkoznak. Ez lehet a szociális munkás, aki deprivált élethelyzetben lévő klienseivel és az ő nehézségeikkel szembesül napi szinten, de lehet az ügyfélkapcsolatos kolléga a bankban, akit naponta 20-an szidnak le, mert nem megy az automata, szemét a bank…stb.

A tünetek három gócpont köré rendezhetők:

1. Nem szűnő testi-lelki kimerültség személyes lelki szinten. Ennek következtében csökken a lelki ellenállás és az életkedv, az illető ingerlékennyé válik, nem tudja könnyedén és humorral venni a dolgokat, testileg és lelkileg nehezebben regenerálódik, mint addig. Pszichoszomatikus betegségek kialakulása gyakori. “Nincs ehhez kedvem, tele a tököm mindennel, még ez is….”

2. Távolságtartás és cinizmus a kapcsolatok szintjén (angolul a detachment kifejezés írja le ezt a legjobban). Ilyenkor az illető már visszahúzódóvá és fásulttá válik a munkahelyén és a privát kapcsolataiban egyaránt. Negatívan látja a környezetét, közönyössé  és rosszindulatúvá, akár agresszívvé válhat. A negatív spirál alján autoagresszív, túlságosan is önfeláldozó vagy akár szuicid késztetései lehetnek. “Leszarom az egészet, engem már nem érdekel.”

3. Munkájában alul teljesít, hatékonytalan, a valóságban is és ezt általában érzi is. Önbizalma és kezdeményezőkészsége csökken, a napi stresszt egyre rosszabbul tűri. Munka szintjén szinte mindig előkerül az, hogy a munkája alul értékelt. Az elvárások és az elismerések közötti óriási diszkrepancia nyomasztja (hogy ez tényleg így van, vagy csak ő érzi így, ez az ő szempontjából mindegy). “Sok a munka, óriásiak az elvárások, csak elismerés nincs és nem is vagyok megfizetve.”

Az okokat is a három tüneti gócpont mentén érthetjük meg a legjobban:

1. A terhelés kérdése – A túl sok tennivaló és a szűkös határidők egyértelműen burnouthoz vezetnek. A regenerálódás esélyei is rosszak, mivel a stressz folyamatos.

2. A szociális távolság kérése – Nehezebb azoknak, akik egyedül dolgoznak és a munkájukkal járó dilemmákat és frusztrációkat kénytelenek magukban tartani.

3. A teljesítmény kérdése –  Veszélyeztetettek a maximalisták, azok, akikben erős a késztetés,  hogy megfeleljenek a külső elvárásoknak.

Sok szakember igazán “nem hisz” a burnout létezésében és egy kalap alá veszi a depresszióval, a tudományos álláspontok nem egységesek. Egy kutatási eredmény szerint a burnout megjelenése erősebben korrelál a személyiség depressziós hajlamaival, mint a munkakörnyezettel és a munkaterheléssel. Ez “a burnout a depresszió egy megnyilvánulása” elméletet látszik alátámasztani. Más terapeuták kiállnak amellett, hogy teljesen más kezelési stratégiák vezetnek eredményre a depressziós pácienseiknél, mint a burnoutban szenvedőknél. Szerintük ez azért van, mert más a problémák gyökere. Ebben a tudományos szaktekintélyek nem egységesek és ezt nem is én fogom itt eldönteni a blogomon.

De nagyon érdekes, hogy van egy alapvető mozzanat a burnoutban, ami különössé teszi. Oké, hogy ha le vagyok terhelve, nem bírom. De Mozart miért nem szenvedett burnoutban? Hiszen 35 éves korára annyi zenét szerzett, végigjátszani is sok. És Teréz anya? Ő aztán problémás helyzetekkel foglalkozott elégsz életében. Szerintem a Dalai Láma sem jár terapeutához, pedig sűrű a napirendje és rendre politikai támadásoknak is ki van téve. Az az ember, aki szívesen csinálja a munkáját és látja értelmét, nem lesz burnout páciens. Egy ismerősöm cégénél, 10 évvel ezelőtt az egész cég átállt SAP-ra. Az osztályán az emberek fele felmondott, a többiek pedig elkezdtek pszichológushoz járni. Mindenki tudja, mennyire felemelő dolog másokkal együttműködni és a közvetlen segítségünk eredményének örülni. Ha nem is tudott mindig mindent megoldani, Teréz anya biztosan sok megelégedést és örömöt érzett a munkája során. A bankos kolléga miért ne érezhetne hasonlót? Bemegy valaki dühösen, ő megoldja a nyűgjét és mindenki boldog. Na, az a baj, hogy nem. A bankos hölgy semmit nem tud megoldani, amit akarok, mert azt csak telebankon keresztül lehet, azt csak a főnöke tudja és azt meg nem is lehet, mert csak 14 banki napon belül oldják fel a zárolást. Illetve lefagyott az SAP és Indiában a supportosok most nem dolgoznak így csak holnap tudja megmondani, hogy az interface-rendszer miért nem vitte át az igénylésemet. Igazából ő nem tud eligazodni abban a világban, amiben dolgozik, nem tud nekem segíteni, mert nincs kontrollja a helyzet fölött. Nincs katarzis, csak frusztráció. Mozart valószínűleg imádott zenét szerezni, és ha fizettek érte, ha nem, zenét szerzett. A bankos hölgyünk biztosan nem állna be szombat délután kasszázni ingyen, mert annyira dejó móka. A Dalai Láma egy magasabb rendű célnak rendeli alá földi tevékenységét és valószínűleg magasabbról is tudja szemlélni a hétköznap bántó történéseit.

Pont ezért nem működnek önmagukban a burnout tréningek és a “munka után menhelyre járok cicát simogatni” megoldások. Az önkénteskedés a terápiák fontos eleme, úgy mint a meditációs – és relaxációs technikák, a sport és a természetjárás. De az igazán hatékony terápiák célja az, hogy ez illető elgondolkodjon az életén és új, értelmes irányt adjon neki. Ha napközben úgy érzed, hogy értelmetlen hülyeséget csinálsz, olyan emberekkel együtt, akiket nem kedvelsz és mindezt loholva és alul fizetve – hiába játszol esténként kiscicákkal. Az igazi megoldás csak az, ha az egész szakma életedet mozdítod ez egy számodra értelmes és szerethető irányba. Nem könnyű, én tudom, de jobb, mint álmatlanságban és kezelhetetlen pszichoszomatikus betegségekben szenvedni.